A Magyar Tudományos Akadémia támogatásával idén kiadott 'A Római Birodalom gazdasága' című tanulmánykötetben Grüll Tibor ókortörténész új megvilágításba helyezi az ókori gazdaságról és életvitelről alkotott képünket.

"Az időszámítás utáni 1. század utolsó évtizedéig katonai táborként szolgáló, Salla néven jegyzett település 1973-ban megkezdett régészeti feltárása során előkerült osztrigahéjak nem csupán a legendásan élvhajhász római fogyasztói kultúrát írják le ugyanis, hanem az efféle ínyencségek iránti fizetőképes keresletet kiszolgáló kereskedelmi struktúrát is. A források szerint a tengeri herkentyű ellátásra Aqiuncumba sem lehetett panasz, ahogy egyéb, az ismert világ túlsó végéből származó divatosabb javakban sem volt hiány, bár az árubőség természetesen meg sem közelíthette az itáliait.

A zalalövői osztrigázás logisztikai, kereskedelmi és társadalomtörténeti jelentőségű étkezés. A legközelebbi tengerpart légvonalban legalább 250 kilométerre van, az antik közlekedést pazarul szemléltető OmnesViae.org számítása szerint ez 15-16 napnyi járóföldet jelentett akkoriban. A kereskedők ennek ellenére felvették a rendelést, hiszen a szellőző tengervizes tartályok rendszeresítésével frissen tudták tartani a gyorsan romló osztrigát.

A lelet arról is tanúskodik, hogy a tengeri herkentyű fémjelezte magasabb életnívó – az időszámítás előtti második évtizedtől kezdve – már nem csak a római elit kiváltsága volt. Egy dél-pannóniai lovas segédcsapat – évente 15-20 ezer sestertiusos járandóságban részesülő – vezetője is rendelhetett kedvenc görög olaja, hispániai bora és egyiptomi datolyája mellé az afrodiziákumként számon tartott osztrigából. (Ebben az időben 4 liter jó bor 1, egy minőségi tunika 15, egy igahordó szamár 500, egy egészséges és fiatal női rabszolga pedig 2000 sestertiusba került.)"

( A teljes cikk: https://qubit.hu/…/nem-a-primitiv-kizsakmanyolas-hanem-a-ma… )