A Római Birodalom hadseregében szolgáló legionáriusok fő közelharci fegyvere a gladius nevű rövidkard volt, melyet a zárt harcmodorhoz alkalmazkodva szúrásra és döfésre használtak. A gladiusokat morfológiai jegyeik alapján négy nagy csoportba szokás sorolni.

1: Gladius Hispaniensis, azaz a hispán rövidkard, melyet a Köztársaság katonái a második pun háború során (i. e. 263-241.) vettek át az ellenséges karthágóiaktól (pl: JOT086CU-2).

2: Mainz-i típus: A németországi Mainz városánál a Rajna folyó mentén több, e típusba sorolt gladiust is találtak, melyek közül a leghíresebb a „Tiberius gladius” névre hallgat (pl: E2008). A típus pengéjének felső egyharmada elnyúlt, egyenlő oldalú háromszög hegyben végződik. A penge kétharmadát homorú élű test adja.

3: Fulham-i típus: A típuskardot a Temze folyó mentén fekvő londoni Fulham-kerület, mint lelőhely után nevezték el. Az e típusba tartozó kardok alakja nagyban hasonlít a Mainz-i típusúakéhoz azzal a különbséggel, hogy a penge kétharmadát adó test élei kevésbé homorúak.

4: Pompeii típus: Az egyik legismertebb és legtöbb fennmaradt példánnyal rendelkező típus. A gladiusok élei párhuzamosak, míg a hegyük eltérő méretű és szögű háromszögben végződhet (pl: E4211).

A kínálatunkban szereplő kardmásolat eredeti példányát 1883-ban a Temze menti londoni Fulham-kerületben találták. A jó állapotban megőrződött kard pengéje vasból készült, mely a szintén jó állapotú – ún. repoussé-technikával díszített (féldombormű) –  bronz hüvellyel együtt került elő. A hüvelyen a Romolust és Remust tápláló anyafarkas (lupa), valamint növényi motívumok láthatók. A kard a Brit-szigetek elfoglalására indult hadjárat során kerülhetett lelőhelyére a Kr. u. I. század első felében. A kard a londoni British Múzeumban tekinthető meg.

A másolat pengéje EN45 típusú szénacélból kovácsolt, a markolat csont utánzatú műgyantából készült. A kardhüvely bőrrel bevont keményfa, melyet az eredetivel megegyező mintájú domborított fémlemez burkol. A kardot hagyományőrzőknek és gyűjtőknek egyaránt ajánljuk.